2007. nov 24.

Hór-völgyön át a Bükk fensíkra

írta: ddefekt09
Hór-völgyön át a Bükk fensíkra

Ezzel még adós voltam: még október legelején csináltunk egy edző túrát. A Hór-völgyet már korábban kinéztem a térképen, mint a szeretett fennsík egyik megközelíthetőségét. Mezőkövesdig mentünk vonattal, onnan 25 kilómétert tekertünk Cserépfaluig közúton. Innen indul az erdei út, ami kb. 12 kilométeren keresztül kanyarog fel Répáshutára, 300 méter szintet emelkedve. A falun át, a zöld négyzet jelzésen érünk fel Bánya hegyhez - itt kicsit tolni is kell sajnos, de igazán csak egy rövid, alig 1000 méteres szakaszon. Bánya-hegyről a pár hónappal korábbi útvonalon megntünk fel a 950 méteres Tar-kőre. Innen downhillezés kis ösvényeken (Kék, majd Zöld, aztán Zöld kereszt, és végül ismét Kék jelzésen), majd aszfalton gurulás Felsőtárkányba, és onnan Egerbe a vonathoz. Ez így végül egy masszív egész napos túrára kerekedett ki, 80 kilóméter feletti táv, 800 méter összes szintemelkedéssel.

A Hór-völgyi felmenetel igazán szép, napos rétek között vezet; a völgy helyenként egészen beszűkül. A fennsíkot meg már nem kell bemutatni, az előző túrákon kiderült, hogy mennyire kötődünk hozzá, és hogy talán a legszebb itthoni táj...

Szólj hozzá

bükk hór-völgy