2012. júl 01.

VOLT Fesztivál Cross-country 2012.

írta: ddefekt09
VOLT Fesztivál Cross-country 2012.

A VOLT Fesztivál mindig jó alkalom egy kis bringázásra az Alpokalján. Idén két kör is összejött. Egy a fesztivál területe körül, a Lővérek útjain vezetett. A második pedig a Semmeringhez közel eső Stuhleck 1783 méteres csúcsára. Mindkét nap kissé melegben indultunk, de a magasabb régiókban már hűsítő volt az idő.

A Sopron környéki tekerés inkább kultúrtáj jellegű, az erdős szakaszon eleinte ösvényen kell haladni, majd földúton, réten, mezőn. A fesztiváltól kőhajitásnyira bárányokat legeltetnek, a birkák még épp rálátnak a Nagyszínpadra is.

birkas (Medium).jpg

Mindenfelé utak kötik össze Ausztriát és Magyarországot a hegyoldalakban. Kifejezetten élvezetesen biciklizhetőek, külön ízt adva az élménynek, hogy néha nem tudni, melyik országban is vagyunk. Az útunk egyszer áthaladt az egykori műszaki zár nyomvonalán is.

A másnapi cél egy pár évvel ezelőtti, szép emlékű túra megismétlése volt. A helyszín a népszerű síközpont, a Stuhleck volt, mely Sopronból alig egy órányira fekszik. Kényelmes indulással egy óra körül értünk Rettenegg-be, ahol a kocsit hagytuk. Eleinte aszfalton tekertünk 500 métert felfelé, majd sóder úton felkapaszkodtunk még 400 métert, mígnem a csúcson  álló síházhoz és kerszthez értünk.

emelkedik (Medium).jpg

Itt következett a túra legtökéletesebb szakasza: egy füves gerincen hosszan ereszkedtünk 300 métert. Utána kavicson, majd végül aszfalton a maradék mennyiséget.

dh (Medium).jpg

A mintegy 5 órás úton alig 32 kilométert tekertünk, de figyelembe véve a szintemelkedést, a terepviszonyokat és a meleget, így is teljes értékű napot tudhattunk magunk mögött, ami után igen jól esett a hideg fröccsözés a fesztivál borfalujában.

Szólj hozzá

ausztria sopron volt alpok semmering stuhleck