2013. jún 02.

Székely montisok, szevasztok!

írta: ddefekt09
Székely montisok, szevasztok!

idill.JPGRégi adósságunk volt, hogy felkeressük végre az erdélyi havasokat. Magyarlakta magashegyek - lássuk be, ez elég egzotikusan hangzik. Medvék, farkasok és drakulák. Székelyek, csángók, és még ki tudja mennyi "törzs". Már az elején biztos volt, hogy kevés lesz öt nap, így próbáltuk mindennek a javát belesűríteni ebbe a rövid időbe. El szerettünk volna jutni a Gyilkos-tóhoz és a Szt.Anna-tóhóz, érintve a Hagymás hegységet, a Hargitát és a Csiki-havasokat.

Sajnos a Gyilkos-tó a gyatra időjárás miatt kimaradt. Azonban így sem szűkölködtük a látványos természetben, és kilóméter is maradt elég, akár csak leküzdendő szintkülönbség. Az utak változóak voltak, Csíkszentdomonkosról kavicsos földúton, meredeken kapaszkodhattunk fel a Terkő hágóban, hogy aztán a füves gerincről vizmosásos, letöredezett ösvényen guruljunk lefelé, míg újra aszfaltra nem értünk a falvak között. A másnapi hosszú út viszont igazi kultúrtájon haladt át, szinte végig aszfalton. 

tornacon.JPG

Az erdélyi túra ismét bizonyítatta a hatnapos formátum létjogosultságát: rengeteg élmény fér bele hat ilyen napba, és már az igazi biciklitúrás élményt is meghozza. Erdélyre azonban több idő kéne: bár a táj fenséges, de messze nem annyira változatos, mint az alpesek. Ellenben a vendégszerető helyiek, a sajátos székely identitás rengeteg kellemes percet tartogat az ide látogatónak.

geza.JPGKülön kiemelendő, hogy montain bike szempontból nagyon ideális a hely, vannak meghódítható magasfekvésű (1500-1800 méter magas) gerincek, meredek lejtők eszményi kemény talajjal, és hatalmas nyitott panorámák. A medvékről és pásztorkutyákról szóló ijesztő történetek árnyalják csak kicsit a képet - velük idén nem találkoztunk, szóval ez még egy ok arra, hogy visszatérjünk.

st_anna_dh.JPG

Fotók: Juli képei és Kriszta képei

Útvonalak:

Csíkszentdomonkosról fel a Madarasi Hargita tetejére. Meredek földút felfelé, ösvényen lefelé: igazi montis nap. 

Átkelés a Hagymás-hegységen. Ismét meredek, de jó minőségű döngölt földút, majd igazi off-road lejtőzés. 

Csíksomlyó, Csíkszereda, Csíkszentlélek érintésével aszfalton Tusnádfürdőre. 
Csillagtúra Tusnádfürdőről a Szt. Anna-tóhoz. Felfelé aszfalt, lefelé pedig ösvény (vagy csak simán a mező).




 

Szólj hozzá