Mielőtt legördül a függöny a bringás szezon színpadán, minden évben van egy szép finálé. Egy-két hét csak, amikor tényleg a legszínesebbek a levelek, de ilyenkor érdemes kimenni a fák közé mindenképpen. Az idei október ráadásul nyári meleget hozott, így nem volt kérdés, hogy még egyszer, utoljára nekivágunk a környékbeli természetnek.

A korai sötétedés miatt a korai indulás mellett döntöttünk, és emiatt nem volt elképzelhetetlen, hogy az örök kedvenc Nagy-Szénás megmászása után elérjük a piliscsabai Garancsi-tavat.

A hely inkább csak a pszichadélikus goa techno rajongóinak lehet ismerős - a kétezres évek első felében többezer fős vad bulik helyszíne volt ez a félreeső kis kacsaúsztató. Aztán mostanra az autós és motoros turisták vették át a terepet a tóparti (láss csodát) Üvegtigris büfében. Sajnos azonban a jó ízlés ennek ellenére sem nyert teret az EU pénzből nemrég megvalósított fejlesztések során: a bódéban csak Arany Ászokot lehetett kapni (az étterembe pedig nem akartunk beülni).

A tó meglátogatása után egy jelzetlen, de könnyen megtalálható földúton indultunk vissza Nagykovácsiba. Váratlan intenzív mászásba botlottunk, de szépen abszolváltuk a feladatot, annak ellenére, hogy javában benne jártunk már a délutánban. Miután legurultunk a faluba, már nem is maradt sok időnk. Először eltekertünk Szépjuhásznéhoz, majd onnan a jól bevált ösvényen egy kis downhill bringázás a Széher út irányába.