Kevés olyan hely van elérhető távolságban, ahol a tengerpart felett kétezer méteres hegyek terpeszkednek. Magashegyi kősivatagból legurulni az azúrkék, fehér homokos tengerpartra nem mindennapi élmény, ahogy egy kacskaringós ösvényen bringázva újra meg újra megfürödni a sós vízben sem az. 

Bringatúra útvonalak nem kifejezetten vannak jelezve, csak pár weboldal számol be egy-egy MTB szakaszról. A spontán felfedező utaknak a sziklás terep húz korlátot: az elővigyázatlan úttörő könnyen hosszú cipekedésbe futhat az alpesi jellegű lejtőkön.

A sziget nagyrészt hegyvidéki, így számtalan lehetőség van szép tájakat találni. Mi három útvonalat szemeltünk ki: szerettünk volna egy napot bringázni az Agriates du Desert zöldes-barnás, sivatagi aljnövényzettel belakott, kövecses tengerparti hegyei között. Szerettünk volna a kétezres csúcsok közé eljutni, és ott minél magasabbra feljutni két keréken. Illetve szerettünk volna egy olyan downhill napot, ahol izgalmas terepen száguldhatunk le egy friss tengeri halat kínáló strandra.

A három túra három teljesen különböző profilú lett. A táj egészen változatos volt, a gránit sziklák néha az Egyesült Államok nyugati partját juttatták eszünkbe, míg máshol meg az marokkói tengerparti sivatagok köszöntek vissza. Egy pár nap ebben a kulturálisan egyedi környezetben, egy sajátos identitású nép vendégeként, igazi nyaralássá tudott válni. A vártnál lényegesebben kevesebb a túrizmus generálta kiépítettség, ezért az egész szakadár francia sziget valami autentikusság benyomását keltette bennünk.   

Hogy kinek ajánlanám, hogy felkeresse a bringájával Korzikát egy kis off-road hülyéskedésre? Egyrészt annak, aki szeretni a fél-nomád körülményeket, szívesen alszik a tengerparton, vagy kempingekben. Főleg pedig annak, akit a szép tájakért cserébe nem ijesztenek el sem a szintkülönbségek, sem a bringa egész rugózását próbáló ösvények…