2014. ápr 27.

Ősrégi kultúrtáj - szociális biciklizés

írta: ddefekt09
Ősrégi kultúrtáj - szociális biciklizés

Az Őrség igencsak kiesik a bejáratott desztinációk közül. Ha nyugat felé indul az ember, általában inkább a magasabb hegyeket választja. Azonban ha lankásabb vidékeket keresünk, és a társaság sem csak elvetemült profikból áll, akkor jó választás lehet ezt a látnivalókban gazdag tájegységet felkeresni. Ráadásul - szemben a blogon megszokott útvonalakkal - itt főleg az aszfaltos vagy sóder utak dominálnak, ezáltal a kevésbé gyakorlott kerékpártúrázók is megtalálhatják a számításaikat. Akik szeretik a kihívásokat is, azt megnyugtathatom: van pár rövid, de igazán meredek emelkedő is. Sőt, ezen a túrán is elmondhattuk, hogy a legszebb helyekre (Kétvölgy, és a sokat mondó nevű Ritkaháza) most is a legnehezebb út vezetett. Aki ódzkodik a túlzott erőfeszítésektől, annak sem kell megijednie: a pityerszeri sknazen vagy a vadregényes Hársas-tó bárki számára könnyen elérhetőek kétkeréken. 

 

Mi a vidéket három nap alatt jártuk be; az útvonal nagyban alkalmazkodott a vonatközlekedéshez. Budapestről Zalaegerszegre közvetlen járattal juthattunk el, majd onnan a Vadása-tó és Hegyhátszentjakab érintésével tekertünk el Őriszentpéterig. Másnap tettünk egy kört a környéken a fentebb említett látnivalók érintésével, majd harmadnap Körmendnek vettük az irányt, és onnan zötykölődtünk haza. Ezáltal az Őrség északi, nyugati és keleti negyedét is meglátogttuk, mindössze a déli maradt ki, ahol Velemér és Magyarszombatfa található. Ezeket hagytuk a következő alkalomra.

 

 

Szólj hozzá