Bringatúrázni olyan helyre érdemes menni, ahol egyszerre hangsúlyosak a kulturális és a természeti látnivalók. A legideálisabbak azok a tájegységek, ahol a nagyvárosokon kívüli élet is vonzó; és ahol lehetőség van egy relatív nagyobb terület bebarangolására. Andalúzia épp megfelel ezeknek a kritériumoknak.

Egyfelől Andalúzia kulturális örökségben gazdag régió, másfelől változatos természeti adottságokkal rendelkezik: tengerpart és 3000 méteres hegy egyaránt csalogatja a látogatókat. Ezen felül pedig megvan minden, amit az egyszeri turista csak kívánhat. A legkülönbözőbb szállások, fantasztikus építészeti emlékek, és az utánozhatatlan, remek koszt. Mindez egyedi stílusban tálalva, a torreádorok és a flamenco tánc földje lakóinak utánozhatatlan modorában. ¡Que buenita!

Mi Malagában kezdtük az utunkat, és pár napig a torremolinosi kempingben próbáltunk akklimatizálódni az őszi kánikulához.

Aztán szedelőzködtünk, és elindultunk Ronda városa felé, ami nevét nem az esztétikai minőségéről kapta, hanem a koncentrikus körökben elhelyezkedő utcáiról. Itt láttunk először bikaviadalokra használt arénát is – akkor még nem tudtuk, hogy később rendeltetésszerű használat közben is látunk majd egyet, Sevillában.

Az út Ronda felé már pont a bevezetőben felsorolt izgalmakat hozta. Változatos falvak, a falvak között lepukkant kis bodegák, azaz kocsmák 1 euróba kerülő sonkás, olivabogyós és tengeri herkentyűs tapas-okkal.

A táj - egyes vélemények szerint - leginkább az észak-amerikai Moabra hasonlít a sok sima felületűre kopott sziklával. Első éjszakánkat egy kolostor szomszédságában töltöttük, El Chorro teleülés melletti tó partján. Itt egy csak gyalog megközelíthető szurdok bejárata előtt bringáztunk el, majd meglehetősen sok szintemelkedés és egy hosszabb sivatagos szakasz után érkeztünk meg Rondába.

Két nap városnézés következett, majd kitűztük célul Sevillát. Ezt a távot is két nap alatt akartuk teljesíteni. Az első nap még kímélő volt: Zahara nevű tó mellett egy pirinyó mellékúton haladtunk földöntúli békében élvezve a remek kilátást.

Majd estére elértünk Algodonales-ig, ami egy paplanernyősök közt népszerű kisváros. Itt töltöttük az éjszakát. Másnap reggel sejtelmes ködben indultunk tovább. 

A célunk az volt, hogy még aznap elérjük Sevilla elővárosát. Ez sikerült is, de meg kellett érte küzdeni: először még fel kellett kapaszkodni egy hegyre, majd később idegölő monotonitásban haladni mintegy 30 kilométert.

Amikor meg már azt hittük, minden nehézséggel szembe néztünk már, akkor egy poros földúton kacskaringóztunk még vagy egy órát, míg elértük a hőn áhított kempinget.

Ezután újabb két nap turistáskodás következett, nagyjából bringás vonatkozások nélkül, Sevillában. Finomabb lelkivilágú Olvasóimat megkímélem a megtekintett bikaviadal részleteitől.

Akit a mór építészet és a királyi paloták érdekelnek, szintén találnak számos leírást a világhálón. Csak annyit mondhatok ezekről: az olasz csempe nem csempe! Csak-a-mór az igazi.

Azonban inkább térjünk vissza a bringázáshoz. Sajnos itt ebben nagyobb cezúra következett: egy makacs térdsérülés miatt Sevillából előbb Cordobába, majd onnan Granadába is tömegközlekedéssel mentünk át. Itt, egyik éjszaka, ellátogattunk a világ egyik csodájaként is ismert Alhambra kastélyba.

Másnap pedig egy kiadós mászással megpróbáltam feljutni a legmagasabban fekvő európai útszakaszra, a Pico de Valeta 3395 méter magas csúcsára (részletes videóbeszámoló itt).

Granadából is tovább buszoztunk aztán, egészen Nerjáig, ahol újra megpillantottuk a tengert. Itt klassz kis egynapos karikát tettünk a közeli dombok és falvak felé, egy kicsit újra belekóstolva az andalúz falvak bájába.

Innen aztán még egy újabb napot ültünk nyeregben, majd elértük kiindulópontunkat, a torremolinosi kempinget, Malaga mellett.

Az utunk során több bringás túrázóval is találkoztunk. Az derült ki, hogy 3 vagy 4 hétre sokan keresik fel ezt a vidéket nyélen rakva. Nem is csoda: változatos tájon, érdekes kulturális környezetben lehet tekerni. Sok a kemping, de azon kívül is olcsók a szállások (bár a nagyvárosokban nem teszteltük őket). Általánosságban is elmondható, hogy remek a vendéglátás. Egy dologra azért érdemes odafigyelni: ne felejtsük otthon combizmainkat, mert bár hatalmas hegyekre nem kell felküzdeni magunkat mindenképpen, az mégis biztos, hogy mászni majd mindig kelleni fog épp valahol.