Ha csak egy napod van bringázni a Bükk-fennsíkhoz, akkor ezt a túrát csináld meg!
Mivel a tavaszi időjárás nem volt igazán kegyes hozzánk, ezért többszöri próbálkozásra sem sikerült egy kétnapos hétvégét összehozni a rejtélyes Bükk-fennsíkra. Ugyan kétszer is kijelöltük az időpontot, de mindig végül elromlott az idő. Úgy voltunk vele, hogy ide csak akkor megyünk, ha tényleg maradéktalanul kiélvezhetjük a tájat és az ösvényeket.
Egy évekkel ezelőtti sikeres túra tapasztalatain felbuzdulva ismét a Hór-völgyön át vágtunk neki az útnak. Ezúttal nem találkoztunk amerikai ornitológus kommandóval; viszont a környék épp olyan érintetlen földön túli nyugalmat áraszt magából, mint egykoron.
Most viszont már minden extrával felszerelt látogatóközpont áll a déli bejáratnál (Cserépfalu), ahol az autóinkat is le tudtuk tenni. Egész Hollóstetőig emelkedtünk ezen a murvás úton; ahol aztán végül ellen tudunk állni a vadhúsairól híres étterem csábításának. Helyett balra fordultunk a műúton. Alig egy kilométer után le is tértünk jobbra a sárga kereszttel jelzett turista útra, ami már egyenesen Bánkútra vezetett, miután áttértünk a csikóspusztai lovardát is érintő piros jelzésre.
Ez a szakasz nem sokkal később már a Bükk-fennsík összes szépségét felvonultatta: szubalpesi rétek, fenyvesek, víznyelő töbrök szegélyezték utunkat. Egy-egy kidőlt fa matuzsálem akadályozta a folyamatos haladást, ezzel emlékeztetve rá, hogy itt bizony még a természet az úr; mi meg csak lelkes látogatók vagyunk.
Fel-le hullámvasutaztunk a fennsík lankás dombjai között - persze összességében szépen nyerve a szintet - mígnem elértük Bánkutat és a törzshelyünknek számító Fehér Sas fogadó teraszát. Innen egy gyors leves után máris átváltottunk freeride üzemmódba. A zöld jelzést néztük ki magunknak, ami Bükkzsérc községbe vezetett élvezetes, kacskaringós egynyomtávos ösvényen keresztül. (A társaság lejtőzéses kihívásokat kevéssé kedvelő hölgy tagja addig erdei aszfalt és murva úton ereszkedett lefelé.) A falut elérve már csak egy kőhajításnyira volt a látogatóközpont parkolója, ahol egy éppen ott megtartott esküvőre beszivárogva megszerzett sörrel a kezünkben moshattuk le a bringáinkat a hely ragyogó infrastruktúrája segítségével.
Gyakorlatilag elmondhatjuk, hogy egyetlen napba sikerült rengeteg mindent belezsúfolni, ami miatt érdemes a Bükkben mountain bike-ozni. Mégis kis hiányérzetünk maradt a végére. A Bükk ugyanis tényleg a legtöbb mindent kínáló magyarországi tájegység. Legközelebb már nem hagyhatjuk ki a Tar-kő és Három-kő panorámás hegycsúcsait; ahogy az "őserdő" erdőgazdálkodásból kivont vadonját, az előember barlangot és a Szalajka völgy pisztrángos éttermeit sem.
(Az alábbi térkép az aszfalton legurulós változatot mutatja)