2010. dec 27.

A nagy összehasonlító dal bhat-teszt II.

írta: ddefekt09
A nagy összehasonlító dal bhat-teszt II.

Avagy az ultimate Everest-trek

A trekkerek kilencven százaléka repülővel közelíti meg az Everest környékét: Kathmanduból kb. egy óra repülés Lukla, ami 2800 méteren fekszik a Khumbu völgyben. Innen, ha az akklimatizációra nem kellene időt szánni, elvileg három-négy nap alatt fel lehetne túrázni az alaptáborhoz. Az akklimatizációt viszont nem lehet megspórolni, de erről később. A luklai repülőút pedig felér egy rémálommal, még a repüléstől nem különösebben parázók számára is, de erről is később. Ha az embernek van némi ideje, érdemes inkább a feltúrázós opciót választani, és csak visszafelé repülni, amivel az egész trek kb. három hétre jön ki. A magas hegyek mellett így jobban megismerhetjük a lenti, zöld völgyeket, miközben majdnem egy hétig eső- és fenyőerdőkben túrázunk. E megoldás legfőbb előnye, hogy ez a szakasz jóval kevésbé turistás, mint a fentiek, így azoknál autentikusabb kulturális környezetben gyalogolhatunk. Ez a szűk hét ráadásul elsőrangú bemelegítés a magasabb régiókra, és, mivel az ösvény 1500 és 3500 méter között halad, akklimatizációnak sem utolsó. Nekem dramaturgialiag is bejött a dolog: nem csak úgy berepülünk a tutiba, hanem fokozatosan közelítjük meg az egyre magasabb hegyeket, völgyről-völgyre többet és többet látva belőlük.  A magas hegyekhez képest itt igazi luxustrekben lehet részünk: nincsenek fogcsikorgató mínuszok, meleg zuhany vár minden este, és, nem utolsósorban, a fenti ár töredékébe kerül minden, így a spórolós magyar turista az obligát dal bhat mellett más finomságokat is megengedhet magának. Én mindenesetre a sokadik ötezer méter környékén töltött éjszaka után vágyakozva gondoltam vissza a lenti zuhanyokra, patakokra és almáspitékre...

 

 

 

További képek itt

 

A begyaloglós megoldás egyébként lidérces 7-8 órás buszozással indul, Kathmandutól egy Jiri nevű faluig (ami alatt kb. kemény 150 kilométert teszünk meg), utána viszont hetekre elfelejthetjük az autókat, buszokat, aszfaltozott utakat. Jiriből Lukla, azaz a Sagarmatha Nemzeti Park bejárata hat-hét nap kényelmes séta, sportos tempóban ugyanez négy nap. A terep egyébként meglehetősen megerőltető. Ennek oka, hogy a Himalájában a folyók északról dél fele folynak, míg ösvényünk nyugatról keleti irányba tart. Mivel a folyóvölgyek és hegygerincek közt több ezer méteres szintkülönbségek is lehetnek, ez azt jelenti, hogy folyamatosan bónuszozunk, azaz fel-le túrázunk, anélkül, hogy összességében magasabbra jutnánk.

 

 

 

Az Everest környékén folyamatosan épülnek ki az újabb és újabb túraútvonalak és a trekkereket kiszolgáló hotelek és guesthouse-ok. Míg 10-20 éve gyakorlatilag csak az alaptábor volt megközelíthető a nem sátras túrázók számára, ma már a környék különféle völgyein, és az azokat összekötő ötezres hágókon át többféle karikát lehet bejárni. Régebben ez a legelszántabbak és a ügynökségek klienseinek privilégiuma volt. Mi nyolc napot töltöttünk 5000 méter környékén, úgy, hogy 4500 méternél lejjebb nem ereszkedtünk, és minden napra jutott 5500 környéki csúcs vagy hágó. Mindeközben a Föld hat legmagasabb hegyéből négyet közvetlen közelről, több oldalról szemügyre lehet venni.

A magasan fekvő régióba vezető útvonalak kiindulópontja Namche Bazaar, ami egy napi gyaloglásra fekszik Luklától, és mindenki számára ismerős lehet a neve, aki már legalább beleolvasott egy everestes hegymászókönyvbe, hiszen ez a sherpák fővárosa, és a legmagasabban fekvő település, ahol gyakorlatilag bármit be lehet szerezni. Ennek megfelelően tele van turistával, mindenféle árussal, obligát “north fake” (kamu North Face, Nepálban mindenki ilyenben nyomja) cuccokkal, german bakery-vel és mindennel, amire egy amerikai vagy japán háziasszony csak vágyhat a hegyekben. Mi innen indulva három völgyet céloztunk be, ami 11 napot vett igénybe, felfelé lassan, az akklimatizáció végett, a végén, mire hozzászoktunk a magassághoz, sportos tempóban.

 

 

 

Először a Chukung völgy irányába nyomultunk felfele, ami a Lhotse (az Everest mellékcsúcsa, 8516 méterrel a Föld negyedik legmagasabb hegye) félelmetes, több mint 3000 méteres déli fala és a hüvelykujj alakú, szintén világhíres hegy, a 6800 méteres Ama Dablam között húzódik. 4500-4700 méter magasan fekszik, nem túl turistás, és disznó jégfalak határolják. Nagyszerű akklimatizációs túrákat lehet innen  tenni, például a 4800 méter magasan fekvő Ama Dablam tavakhoz,  az 5100 méteres Nangkar Tschang vagy az 5500 méteres Chukung Ri csúcsra. Innen az 5500 méteres, nem túl technikás, de annál fárasztóbb Kongma La hágón lehet átjutni Lobuchébe, ami a híres Khumbu völgyben, az Everest alatt fekszik. Ehhez át is kell kelni magán a gleccseren, ami technikailag nem nehéz, de igen kimerítő a törmeléken gyalogolni. Az 5200 méteren fekvő Gorak Shepből külön-külön félnapos túra az alaptábor és Kala Pattar, amely egy 5600 méteres kilátópont az Everesttel szemben, egyben a turisták 99 százalékának végcélja. Mi délután mentünk fel Kala Pattarra, hogy a megbámulhassuk a lemenő nap vörös fényét az Everesten (sokan napkeltére mennek fel, de ennek a korai kelés mellett az a hátránya, hogy ilyenkor a nap pont a hegy mögött kel fel, elvakítva a lelkes fotóst), és másnap délelőtt az alaptáborhoz, hogy déli fényben csilloghassanak körülöttünk a jégtömbök. A Khumbu völgyből egy technikásabb hágón, az 5400 méteres Cho lá-n lehet átjutni a Gokyo völgybe. Ennek tetején át kell kelni egy kis gleccseren, ami ugyan nem túl meredek vagy repedezett, ezért nem is igazán veszélyes, viszont annál csúszósabb. Nekünk sima volt az átkelés, de rossz időben vagy friss hóban tényleg necces lehet a dolog. A másik oldalán fekvő Gokyo völgy különlegessége Nepál leghosszabb gleccsere, a 40 kilométer hosszú Ngozumpa, a végében magasodó 8200 méteres Cho Oyu, ami a Föld hatodik legmagasabb hegye, a gleccser mentén fekvő hat szent tó és az 5300 méter magas Gokyo Ri nevű kilátópont, ahonnan minden környező nagy hegyre pazar a kilátás. Természetesen ide is naplemente környékén ajánlott feltúrázni, főleg fotósoknak. A közmegegyezés szerint egyébként Gokyo sokkal szebb és kellemesebb hely, mint a Khumbu-völgy, amivel csak egyetérteni tudok. Innen egyébként egy nagyon hosszú nap alatt vissza lehet érni Namche Bazaarba. 

(folyt. köv.)

 

Szólj hozzá