Több, mint egy hónap kihagyás után ma ismét volt időm egy jót bringázni. Mivel a következő egy hónap a felkészülésről fog szólni a Nagy Útra (amiről folyamatosan olvashattok majd itt a blogon), ezért egy olyan utat választottam, ami inkább gyorsan bejárható, de elég igénybe vevő is, akár egy félnapos kiszabaduláshoz. 

Kiindulásnak ismét a Nagy-Kevélyt választottam, mert az már ki lett próbálva, hogy itt hamar el lehet hagyni a várost Csillaghegytől. Most azonban Békásról mentem (elfelejtettem leszállni, mert izgi volt egy cikk a MaNcs-ban). Békáson szabályosan lesokkolt, hogy a panel házak mögött szinte falusi béke honol, meredek, keskeny zöld utcák, parasztházak(!), lehet, h meg kéne nézni az ingatlan árakat itt..

Aztán Kevély-Csobánka-Pilisszentkereszt, majd onnan fel az aszfalton a keresztező erdészeti aszfalt útig (a falu után, egy buszmegállünál balra, ki van táblázva, hogy bicikli út, de csak május 1.-augusztus 31.-ig szabad használni, és csak hétvégén. Na ez az, amire magasról szarok, az erdő mindenkié, kivéve a motorosoké. Rájuk még visszatérek.) Szóval ezen az erdei úton addig mentem, amíg megtaláltam a sárga jelzést. Aztán ezen a kanyargós úton, helyenként szép kilátás mellett mentem Lajosforrásra, onnan meg a K+ és a Z jelzéseken Pomázra. 43,5 kilométer, kb. 700 szint.

Tehát: szinte érthetetlen, de a Pilis központi részén, eszményi időjárás mellett, összesen 3, azaz 3 darab montissal találkoztam! Az aszfalton jöttek páran, de főleg országútisok meg trekkingesek, és hát az aszfalt az más világ. Terepmotoros ugyanígy 3 volt, félő hát, hogy egyszercsak ők lesznek többen, hogy rohadnának meg abban a szent pillanatban, amikor átlépik a természetvédelmi területek határait.