2020. máj 18.

Best of Pilis

írta: ddefekt09
Best of Pilis

Megszámolni is nehéz lenne, hogy hányszor jártuk már be a Pilist; ezt a kétséget kizáróan ideális bringás középhegységet. Közel van, relatív nagy kiterjedésű, vannak bringával meghódítható csúcsai. Csak éppen a klassz, hosszú, jól bringázható egynyomú ösvények hiányoztak eddig egy kicsit. Jellemzőbbek a dózer utak, vagy hogy az ösvények túl meredekek. Épp ezért volt hatalmas meglepetés ez a karika, ahol egymást követték az élvezetesebbnél élvezetesebb szakaszok. 

Dömösről a Vadálló-kövek nyugati oldalán a mély Szőke-forrás völgyben kell felmászni; sokszor szűk, technikás, köves terepen. Végig tekerhető, de meg kell érte dolgozni. Egy-egy patak átkelést is abszolválni kell útközben. 

mini_20200502_095310_2.jpg

Az út a Sikárosi-rétre vezet, ami talán az egész Pilis egyik legszebb táját nyújtja.

mini_20200502_110925.jpg

Innen tovább ösvényen a Kisrigó vendéglőig, majd rövid aszfaltozás Pap-rét felé. Azonban hamar keresztezi a zöld jelzés az utat, amin jobbra fordulva újabb szűk csiki-csuki ösvényen lehet tekerni felfelé. Ha Pap-rétet elérjük, onnan jön a jutalomjáték. Az út Vörös-kőig szuper, illetve a kilátás is, ami onnan tárul a szemünk elé.

mini_20200502_130228.jpg

Aztán kicsit meredek, eszményi pálya jön, bár kevéssé technikás. Bő negyed óra száguldozás után értünk ki újra Pap-rét alá, ahová ezúttal az aszfalt úton másztunk vissza. Azt hittük, már csak a hegyből való gyors kigurulás van hátra, de - pozitívan - csalódtunk: hosszú, tökéletes lejtésű ösvény várt ránk, ahol a bringák minden képességét maximálisan ki lehetett hozni.

mini_20200502_145107.jpg

Aztán egy gyors, rövid mászás után a a Moli-pihenőn újabb panorámás csokiszünet.

mini_20200502_144325.jpg

Majd elhagytuk Őr-hegyet is, és utána hamarosan a Nagy Villám sípálya tetején álltunk. Innen újabb élvezetes ösvényeken verethettünk egészen a Visegrádi Salamon-toronyig, amin ténylegesen keresztül is vezetett az útvonal.

mini_20200502_151458_2.jpg

Még egy utolsó meredek, köves utca a végére és lenn is voltunk a főúton - hatalmas csodálkozás közepette, hogy nemcsak hogy lehet újat mutatni még nekünk a Pilisben, de véletlenül felfedeztük a Pilis legjobb útvonalát is. 

Szólj hozzá

pilis