Két nyáron át is terveztük, hogy a svájci-olasz határon fekvő, 4000 méter feletti Grand Combins -t megkerülő útvonalon végigmenjünk. Végül a harmadik nyárra sikerült a dolgot összehozni, "köszönhetően" a pandémia miatt felszabadult nyári hónapoknak. A vonzódásunk oka egyrészt a szinte végig 2000 méter felett haladó útvonal, másrészt a gleccserek közeli látványa volt. Mindez kiegészítve azzal, hogy komoly keménykedést helyezett kilátásba a túraleírás: négy napon át, napi 1500 méternyi mászás mellett teljes önellátás; nehéz trail-en, magashegyi körülmények között. Végre elő lehet venni a mínuszos hálózsákot, kipróbálni az ultralight sátrat és fityiszt mutatni az elmúlt években divatba jött sóderutas bikepacking-nek: ezen a terepen csak montival érdemes próbálkozni. 

A túra élményeit nehéz lenne pár sorban összefoglalni. Inkább meséljenek majd a képek. Előtte azonban pár érdekesség, hogy milyen technikával indultunk. A flottánkban 2 teljesen merev, és 2 első telós gép volt. A nagyobb letörések az utóbbiakat igazolták, de a sok mászás meg inkább a merev bringáknak kedvezett. A négy bringából három volt cro-mo acél: egy On-one Inbred 26 bringa RS Reba villával és egy teljesen merev Inbred 29. Volt velünk egy prototípus acél Csepel Deep Space KCKSS trail 29er bringa elől 140mm rugóúttal, és egy Velotraum nevű német manufaktúra 650B alumínium expedíciós merev túra MTB-je. 

Minden bringa kapott nyereg, váz és kormány táskákat; e mellett meg még hátizsákot is vittünk. Mivel 4 napos volt az út, de a magashegyi időjárás kiszámíthatatlansága miatt puffer nappal is számolnunk kellett, ezért 5 napnyi élelmet vittünk magunkkal. Egyes túratársaink kulináris élmények iránti olthatatlan vágya miatt bekerült a poggyászba egy komolyabb speciality kávé készítő szett, pár extra avokádó (ami csak egy héttel később ért meg), és az odaúton vett pizzákat sem ettük meg mind a parkolóban - így ők a pizzás dobozban lettek felpókozva egy bringára. Sajnos ezt nem gondoltuk jól át. A pizza ugyan elfogyott pár óra múlva, de a dobozt csak a harmadik napon tudtuk kidobni. 

A túra ideje alatt végig szép idő volt. Négy napon át ez hatalmas szerencse, ha 4000 méteres hegyek között kavar az ember. Ettől függetlenül, nem volt hiábavaló a sok meleg ruházat, amit magunkkal vittünk. A második este már hófoltok között sátraztunk 2800 méteren. Itt 1 fokot mutatott a hőmérő, amikor feltűnt az esti főzés közben, hogy már minden ruhánkat felvettük, és mégis fázunk. 

A legnagyobb nehézséget azonban nem a körülmények jelentették, hanem maga az út. Két alkalommal is belefutottunk komolyabb tolásba-cipelésbe. Az első alkalommal csak nagyjából 150 méter szintet kellett megtenni, viszont ott tolni sem lehetett, hanem csak sziklákon egyensúlyozva cipelni (a poggyászokkal megrakott) bringát. Baromi nehéz volt, és nagyon lassan is haladtunk. De az igazi szívás másnap volt, amikor 500 méter körüli szintet kellett meredeken felfelé tolni, a végén már alkonyatkor, ködben. Bár, hogy tényleg szívás volt-e, azt kicsit más megvilágításba helyezi az, ami ezek után jött. Elsőosztályú, hosszú, technikás egynyomtávos ösvényeken ereszkedhettünk. A "hosszú" az nem úgy hosszú, mint amit itthonról ismer az ember. A kétórás szakaszok, az 1000 méternél is nagyobb szintkülönbségekkel egy egész más dimenzióját nyitják meg az enduro-zásnak.

A túra első állomása a parkoló volt, az olasz-svájci határon fekvő, híres Szent Bernát hágóban. Rengeteg turista, és plüss bernáthegyi kutyák minden méretben és mennyiségben. Az autóknak remek helyet találtunk.

Ennél ideálisabb környezetet nehéz elképzelni arra, hogy a bringákat beállítsuk és a felszerelést véglegesítsük. Innen azonnal sziklás, technikás lejtőzés indult. Hatalmas köveket kerülgettünk meredek környezetben; nehezítésként pár turistával az elején - akkor még nem gondoltuk, hogy a következő napokban alig látunk majd bárkit. A táj és a trail már az első pillanattól kezdve észbontó volt. 

Ezt követte az iszonyat cipelős-mászós szakasz. Erről nem készült kép ;). Egy idő után újra mászni kezdtünk egy erdészeti úton. Mivel a parkolóból is csak délután indultunk, ezért hamar jött az este. 1700 méteren aludtunk. 

 A reggelt megint kis mászással kezdtük, majd 10 kilométer hosszan mentünk ösvényen szintben, kicsit fel, kicsit le. Teljes mountain bike álom volt; jól lehetett haladni, még éppen a fahatár alatt. 

Ahogy vége lett, elkezdődött fel az 1000 méteres mászás a 2800-as hágóba. Kinyílt a táj, és megpillantottuk a gleccsereket. 

Egy szűk hegyoldalban mentünk tovább, ahol hidak és egy szikla alagút nehezítették az utat. Az alagút annyira szűk volt, hogy a hátsókerékre kellett állítani a biciklit, hogy átférjen. Majdnem fél óra gépészkedésbe tellett, mire átértünk. 

Ez még valamennyire szórakoztató is volt. Utána pár nehezebb patak átkeléssel kellett megbirkózni.

Volt, hogy ehhez komoly csapatmunka is kellett. 

Ezek után a könnyedebb kalandok után hamarosan álomszép zöld magashegyi rétre jutottunk. 

Majd jött a hosszú, meredek tolás. Végül, közvetlenül a hágó előtt elértük a hóhatárt is. Itt már nehéz volt fotózni, mert egyrészt a 170-es pulzus mellett nem jut annyira eszébe az embernek, másrészt ködfoltok jöttek-mentek. 

Mire mindenki felért, addigra este lett, így csak addig ereszkedtünk, míg nem találtunk egy alkalmas sátor helyet. Reggel jöttünk csak rá, mennyire jó döntés volt. Elképesztő táj fogadott minket, ahogy kinéztünk a sátorból. 

A csodálatos környezetben készítettünk pár katalógus fotót a kölcsönbe kapott prototípus montinak. 

És amikor azt hittük, hogy már nem lehet jobb, akkor még sokkal jobb lett. Elindultunk lefelé; 2700 méterről 1400-ra. Itt megint nem készült sok fotó, mert nem akartuk megtörni a lendületet. Mindenesetre végig tökéletes volt, a meredekség, a technikásság, az élmény faktor.  

A táj is sokat változott közben. A kősivatagot felváltotta a szikes magashegyi rét. 

Majd elértünk egy dózer utat, és érintőlegesen találkoztunk a civilizációval is egy felduzzasztott folyóból kialakított víztárazónál. 

Itt a szemfüles olvasó kiszúrhatja, hogy van, aki nem csak a gravel bringás bikepacking-nek mutatott fityiszt, hanem az egész mozgalom köré szerveződő fogyasztói kultúrának is - igen, az ott valóban egy IKEA-s kék zacskó egy csomagtartóra pókozva. Nagyításban az összehajtott pizzás doboz is látszik alatta. Vajon melyik korszerű nyeregtáska alatt lehetett volna így elhozni két (!) üres pizzás dobozt is? 

A kormányon drybag helyett pedig egy Rossmann-os táska kapott helyet. 

A víztározó után megint egy laza ezres mászás jött. Tolni itt nem kellett, mert főleg dupla nyomtávos ösvényen mentünk. Meredek volt és fárasztó, főleg, hogy a harmadik napon már nem voltunk annyira frissek. A jutalom viszont itt sem maradt el. Egy újabb álomszép sátorhely 2200 méteren; itt a képen, reggeli fényekben.

 Itt meg a környező hegyek, még naplementekor. 

 A giccsbe hajló reggelen aztán egy újabb hágóba vettük az irányt. Alig 200 méterrel volt csak felettünk; ezt a 200 métert viszont újra extrém meredeken tolva kellett megtenni. Szerencsére már formába lendültünk, és meg sem kottyant - főleg, hogy mivel nem volt sziklás az ösvény, ezért nem is kellett végig emelgetni a bringát, ahogy az előző hágóban. Ahogy felértünk, elképesztő panoráma tárult elénk. A szemben lévő hegy a kiterjedt gleccserrel a Grand Combins  - túránk névadója, amit eddigre már körbe jártunk. 

Itt volt egy menedékház, és pár turista is. Megragadtuk a lehetőséget pár csoportkép készítésére. Váratlan vendégként a Mont Blanc ugrott be háttérnek. 

Mint eddig minden ilyen alkalom után, itt is a jólmegérdemelt lejtőzés várt ránk. 500 méternyi szint csodás flowtrail-en, 4000 méter feletti hegyekkel dekorálva.  

És bár itt kicsit olyan hangulatunk volt, mint ha már a végén járnánk az útnak, de valójában még egy 1000 méter kapaszkodás várt ránk újra, hogy felérjünk a Szent Bernát hágóba, ahol az autókat hagytuk. A társaság nagyobb része ezt már a völgyből induló tüdőszaggató műúton járta be, de jelen sorok írója inkább a terep utat választotta, és bele is futott még egy kis sziklás-tolós szakaszba. Azonban ezt már azzal a tudattal abszolváltam, hogy az autónk közvetlenül egy kocsma mellett parkol - egy hideg csapot sör gondolata ekkor már átsegített minden maradék nehézségen. 

Képek: Udvardy Dávid (a szebbek) és a szerző (a többi). 

Köszi a bringát, Csepel! 

GPX, túra infók ITT.