Az Ötz-völgy eddig túl messzinek tűnt egy hosszú hétvégés látogatásra, ez a Wiener Waltzer expresszel azonban elég jól kivitelezhető. A vonat este hét körül indul a Keletiből, és reggel hat körül ér Feldkirchbe, az osztrák-svájci határra. Innen egy órás visszafele vonatozással már az Ötz-völgy bejáratánál van az ember, ahonnan az osztrákoktól megszokott módon, tökéletes csatlakozással indul a busz a magasba. Tehát egy átlagos munkanap után reggel már indulhatunk is bringázni, úgy, hogy jó esetben aludtunk is egy masszívat a vonaton. A bicikliszállítás kicsit megbonyolítja a tervezést, érdemes a vonaton előre foglalni és a buszok közül sem szállít mindegyik kerékpárt. Mi visszafelé kicsit benéztük a dolgot, aminek eredménye egy hosszú, álmatlan éjszaka és gyakorlatilag a pályaudvarról munkába érés lett. 

Képek itt 

A völgy központi települése Sölden, ismert síközpont, mi is itt építettük ki bázisunkat. A terv a már szokásosnak mondható magaslati bringázás-hegymászás kombó volt, amire a hely rengeteg lehetőséget nyújtott. Az első kétnapos projekt kissé formabontó módon egyben ötvözte a kettőt; bringával fel a 2500 méter magasan fekvő Martin Busch menedékházig (ez Söldenből 1200 szint), majd másnap onnan túra a 3600 méteres Similaunra, utána pedig legurulás. Ehhez természetesen alapfeltétel a cuccminimalizálás, ami házban alvást és -evést jelentett. A hátizsák még így is egy fokkal nehezebb lett a biciklizésnél vállalhatónál, hiszen a meleg ruha és kaja mellett bakancs, jégcsákány és hágóvas is került bele. Fölfelé a végére így erősen húzta a hátam, de egy nyeregcsőre rögzítehető, tíz kiló teherbírású csomagtartó segíthet ezen. Az út egyébként kifejezetten biciklibarát: Söldenből az 1900 méteren fekvő Ventig aszfalton lehet feljutni, ahonnan a maradék 600 méter szintet terepjáróval járható magashegyi úton lehet megtenni. Ez utóbbi néhol igen meredek és köves, több helyen le kellett szállnunk, de kevesebb cuccal és bika tüdővel talán végigtekerhető. Lefelé gyors, pattogós downhill, ahol a legnagyobb gondot a sűrűn előforduló turisták kerülgetése jelenti. A legmeglepőbb egyébként az volt, hogy még 3-4 pár montist láttunk jégcsákánnyal és kötéllel a hátukon. Úgy tűnik, ez arrafele bevett módja a hegyre való feljutásnak... 

A Similaun megmászása könnyű felmenet a 3000 méteren fekvő Similaun házig, onnan pedig 600 méter kapaszkodás a viszonylag lapos, nem túl repedezett gleccseren. Kötelet nem vittünk magunkkal, utólag a jégszett is túlzásnak tűnt, de ez nyilván a pillanatnyi hóviszonyoktól függ. Lefele aztán kaptunk még 1200 méter gurulást is...  

Másnap Obergurgl környékén teveztünk kiadós montizást. A település Söldennél kb. 500 méterrel fekszik magasabban, amit a legegyszerűbb aszfalton leküzdeni. A hely ismert síközpont, ezért a montis utak is sípályák mentén vezetnek. Mi a Festkogl Hüttéhez tekertünk fel, ami olyan 2800 méteren fekszik. Bár a nyom, ahol felmentünk, télen maximum kék pálya, nekünk így is tolni kellett a meredekebb részeken. Lefelé ugyanez villámgyors, adrenalindús downhill. Sícentrum lévén a hely kissé ipari hangulatú, ezért nagyobb élmény a 2400 méteren fekvő Karlsruher Hüttéhez felnyomatni, ami egy patakvölgy végében fekszik, így az ösvény meredeksége is kellemesebb. Bármelyiket is választjuk, az utolsó kb. 300 métert Felsőgurguláig mesés singletracken is megtehetjük, bár ez nem kifejezetten legális megoldás. Söldenbe az aszfaltúttól nem messze, a völgy másik oldalán gyors ösvényen lehet legurulni. Nekünk a nap megkoronázásaként egy vb-döntő is kijutott, amit az egyik söldeni kocsmában tekintettünk meg.

Utolsó, csonka napunkon a legkézenfekvőbb megoldást választottuk: Söldenből elindultunk a Tiefenbach-gleccserhez vezető szerpentinen, amely 1500 méter szintet tesz meg 14 kilométeren. A gleccseren nyáron is síközpont működik, a hangulata kb. olyan, mintha keletinél folyó metróépítési munkálatokat megpróbálnánk elképzelni 2800 méteres magasságban. A 200 méterrel és egy alagúttal lejjebb fekvő Rettenbach gleccser sokkal kellemesebb hely, a magashegyi hangulatot inkább itt érdemes kiélvezni. Nekünk az út két és fél óránkba került, miközben a mellettünk elsuhanó országútis sporttárs ugyanezt másfél óra alatt abszolválta. Ő viszont nem verethetett velünk lefelé a meredek sípályán és lejjebb a kacskaringós erdei ösvényeken...