Havas csúcsok, gleccserek, zöld hegyek, folyóvölgyek, első osztályú kaja, finom borok, és ami a legfontosabb egy igaz mountain bike túrához: magasan vezetett offroad útak, egy-egy adrenalin bomba ösvény és igazi, civilizációtól kieső hangulat. Minden adott egy tökéletes biciklizéshez.  

Grúzia nem tartozott a biztonságos úti célok közé az elmúlt évtizedekben, és pár éve látogatható csak újra. Pedig akik voltak a Kaukázusban még a szovjet idők vége felé, azok mind változatos outdoor élményekről számoltak be. 5000 méter fölé kúszó hegygerincek, az alpokinál jóval kiterjedtebb gleccser vidék, és végtelen zöld hegyoldalak látszottak a régi dia képeken. 

Amióta csak kedvenc hazai fapados légitársaságunk elindította a közvetlen járatokat Kutaisibe, azóta kerestük az alkalmat, hogy felkerekedjünk. Volt szó síelésről is, de végül (most elsőre) mégis bringatúra lett. Eredetileg egy klasszikus 3 hetes Grúzia - Örményország trekking körút volt tervben, de helyette végül a mountain bike túrázás királykategóriáját választottuk: az egyhetes, transalp stílusú, minimál felszereléses terepezést. 

Az útvonal tervezésnél rögtön azt az akadályt kellett megugrani, hogy Grúzia egymástól viszonylag távoli pontjain vannak az érdekes nemzeti parkok. Mivel csak egy hetünk volt, arra kényszerültünk, hogy a sok különböző izgalmas környék közül egy régiót válasszunk ki: ez a magas-kaukázusi Svaneti vidék lett, melynek Mestia település a központja. Innen lehet felfedezni a környéket, illetve tovább haladni egy hosszú völgyön át megkerülve egy hegyláncot, végig 4-5000 méteres csúcsok között tekerve. Mindezt 1200 éves templomok és ösi települések között.

Első nap tehát elvitettük magunkat egy hajnali kisbusszal Barjashiig, ahonnan kánikulai körülmények között kellett egyre magasabbra emelkednünk aszfalton, míg elértük Mestiát. Eleinte egy folyóvölgy mellett hullámvasutaztunk fel-le-fel-le. Aztán az út felső szakaszán kitárult a táj és megjelentek a komolyabb hegyek is. Addigra azonban rendesen kaptunk már a kultúrsokkból. Az út helyenként le volt töredezve a vízmosások miatt, kerülgetni kellet a méteres köveket és teheneket.

Hasonló kihívás elé állítottak minket a minden pihenőnél megjelenő alkalmi vendéglátóink, akik az istennek se akarták megérteni, hogy a bringatúra közben nem akarjuk a helyi "chacha" nevű tömény szeszes itallal csillapítani a szomjunkat (30 fok feletti napon). 1700 méter szintemelkedést kellett legyőzni, mire elértük Róza Mama vendégházát Mestiában, addigra ki is voltunk tikkadva rendesen.

A két következő napon a környékbeli dózerutakat fedeztük fel. Az egyik nap a sípályák tetejéig bringáztunk 1200 méter szintet, ahonnan már szépen látszottak a távolban a völgyet körbeölelő hegyóriások.

Sajnos nem találtunk ösvényt a lejövetelhez, pedig a térkép szerint elvileg lett volna - majd legközelebb. Másik napon meg feljutottunk (szintén dózer úton, majd ösvényen gyalogolva) ez egyik lenyúló gleccser tövébe, majdnem az orosz határhoz. Innen kiadós zuhéban tértünk haza, alaposan letesztelve a felszereléseinket. 

A negyedik napon már újra a teljes cuccunkkal együtt kapaszkodtunk fel egy 2000 méteres hágóba, ahol aztán egy éles kanyarral balra fordultunk, és egy felhős hegygerincen, épülő sípályák mentén haladtunk 2500 méterig, majd egy élvezetes singletrack úton fejest ugrottunk az alattunk elterülő meseszép, élénkzöld völgybe. Helyenként technikás lejtőzés jött 400 méteren át, mígnem egyszer csak ott volt alattunk a világtól teljesen elszigetelt Adishi község, a régió legrégebbi, mostanra szinte lakatlanná vált települése, ahol szinte azonnal a középkorban éreztük magunkat mi is. Megszálltunk egy családnál, és próbáltuk elképzelni, milyen lehet itt élni, ahol térerő is alig van, és minden nagyon romos körülöttünk.

Innen másnap újra rázós, köves terepjáró úton haladtunk tovább, 500 métert süllyedve először, majd egy szűk, már-már canyon-szerű völgyben kapaszkodtunk vissza 2000 méter fölé, az UNESCO világörökségi helyszín Ushguli -ba. Itt már végképp elállt a lélegzetünk.

A falu karnyújtásnyira fekszik az ötezres csúcsoktól, így a hatalmas fehér jéghegy dominálja a látványt mindenhonnan. Egy dózerúton lehetőség van még közelebb menni a gleccserhez a völgyön át. Sokan lóval teszik meg az utat, nekünk viszont a legjobb vasszamarak jutottak, szóval nekivágtunk másnap reggel, amint láttuk, hogy tiszta az idő. Fantasztikus napunk lett, a képek erről sokkal többet elmondanak, mint amit itt le tudnék írni. 

Ezzel el is érkeztünk az utolsó naphoz, ami már igazi jutalomjátékká vált, bár sajnos egy betegség miatt megcsappant létszámmal vághattunk csak neki az útnak.. Reggel felkapaszkodtunk egy 2600 méteres hágóba, ahol ismét lenyűgöző látvány fogadott minket. Amerre csak néztünk, havas hegycsúcsok, gleccserek...

Forgalom meg egész nap összesen 2 darab terepjáró, egyébként meg teljes nyugalom. A hágóban megálltunk egy fél órára a tájban gyönyörködni, de nem lehetett betelni vele, ezért inkább felszedelőzködtünk. Innen azt hittük, csak laza lejtőzés van hátra - e helyett durva úton, minden létező csillapítást kihasználva verettük lefelé órákon át. Először még teljesen elhagyatott tájon haladtunk egy szűk völgyben, egy folyót követve, háromezres zöld hegyek között. Aztán ahogy 1000 méter alá értünk, már egyre több település is lett. Szinte a dzsungelben éreztük magunkat, áthatolhatatlan, víztől duzzadó erejű természet vett körül. Benépesült állatokkal is minden. A szabadon kószáló malacokon kívül főleg a környék két kutya típusa vált egyre meghatározóbbá: a mitugrász bokaszaggató és a borjúméretű farkasölő. (Kotya le is tesztelte az egyik faluban, hogy gyorsabban tud-e bringázni mint ez a jeles páros - a teszt eredménye pozitív, Kotya most is köztünk van még.) Útközben még egy család halotti torára is benéztünk, de nem maradtunk sokat, hogy ne zavarjuk őket, másrészt várt már minket Lenthekiben az előre odarendelt kisbusz, ami egyenesen a reptérre vitt minket a másnap hajnali géphez.

 Az út egésze nagyjából 300 kilóméter volt, 6000 méter szintemelkedéssel. Készült egy kis videó is (erősen ajánlott a teljes képernyő és a HD felbontás):

Az út térképen így néz ki: