Ez egy kisebb tévedés volt.. de kezdjük az elején.

Első nap

Jasenia nevu településig (504 méter) mentünk kocsival, onnan pedig bringán indultunk tovább a kék jelzésen - a cél egy 1399 méter magas hágó volt; egész pontosan egy mellékgerincen szerettünk volna átkelni. Eleinte aszfalt úton haladtunk egy völgyben, majd murvás és földutakon kanyarogtunk. Végül meg egy ösvényen toltuk egy keveset a szamarat. Málna és áfonya minden mennyiségben az úton. a Gerincre érve a zöld jelzésen folytattuk, és egy erdei úton zugtunk lefelé a szomszéd völgybe.

Itt dilemához értünk. Megkerüljük az egész hegyet, és aszfalton kerekezzünk vissza a kocsihoz, vagy próbáljunk étkelni egy földúton? Az utóbbit választottuk, és jól is jártunk vele: egy kis híd után jobbra elindultunk a hegyoldalban szintben, majd  meredeken lefelé. a farakásoknál először jobbra mentünk, majd vissza jöttünk amikor az út elfogyott, aztán balra mentünk, és így vissza értünk a kiindulkási ponthoz. Immáron szakadó esőben.

600 méter szint, 25 kilóméter, 2-3 óra

Második nap

A sárgán Jasenie-ből fel a főgerince - ez volt legalábbis a terv, és sikerült is, némi tolás árán az utolsó szakaszon. A gyönyörű füves gerinc távolról ideális terepnek tűnt, közelről azonban kiderült, h nem alkalmas kerékpározásra - vagy túl meredeken emelkedik, vagy túl sziklás lefele.. De a látvány mindenért kárpótol. Minden irányba 1000 méteres szakadék, az egész világ a lábaink alatt hevert.. A gerincen kelet felé indultunk. Feljutottunk 1955 méterre, a Chamalec nevű csúcsra, majd pár kisebb csúcsot szerencsésen kikerülve (kivételesen biciklizve!!) elfordultunk egy sziklás mellékgerincen dél felé. Itt feljutottunk túránk legmagasabb pontjára, az 1980 méteres Skalkár ahonnan elindultunk meredeken lefelé. Egy áthatolhatatlan törpefenyő erdőbe értünk. a bringákat úgy kellett keresztülráncigálni az előttünk összezáródó ágakon. Mintegy fél óra küszködés után remekül biciklizhető túristaútra értünk; egy újabb sárga jelzésre. Ott leszáguldottunk a pirosig, amit hamar el is vesztettünk. Jobb hijján - a közeli sötétedésre is gondolva - a fenyvesekkel tarkított réteken át a sűrüsödő farmokat keresztező úton jutottunk le Dolna Lehotára, ahonna még egy 15 kilométeres aszfaltozott úton tekertünk vissza az autónkhoz.

1700 méter szint, 60 kilóméter, 10 óra (ebből három óra tolás)

Konklúzió

A tolás közben azt hittem, kár volt bringával jönni, de visszatekintve mégis megérte. Egyrészt nem kellett ennyi szintet legyalogolni, ami eléggé igénybe veszi a térdemet mindig. Másrészt ekkora távot sem tudtunk volna megtenni. Peti szerint semmivel sem kényelmetlenebb tolni a biciklit, mint egy nehéz túrazsákot cipelni.