2018. már 15.

Enduro bringázás az olasz Riviérán

írta: klake
Enduro bringázás az olasz Riviérán

 Finale Ligure-ban az Alpinbike-kal

Körülbelül három éve hegyi kerékpározom heti rendszerességgel, tavaly év elején döntöttem úgy, hogy mostantól tudatosan a  “lejtőzésre” fogok koncentrálni. Ebbe az elmúlt egy évbe belefért a hazai pályák begyakorlása, a kezdőknek szánt Mecsek Enduro verseny, kis itthoni és külföldi bikeparkozás, valamint egy nagy rugóutas enduro bringa beszerzése is. Nem mondanám, hogy ez az egy év nagy rutint adott volna, de úgy éreztem, hogy az alapok megvannak. Azonban semmi nem készíthetett fel arra fajta bringázásra, ami Finale-ban várt engem.

img_20180305_144335931_2.jpg

Finale Ligure egy relatíve ismeretlen kis városka az olasz Riviérán, homokos tengerparttal, szép állapotban megőrzött óvárossal, várral, templommal. Azonban a bringások számára az utóbbi években rendkívül népszerűvé vált “enduro” bringázás egyik gócpontját jelenti. A tengerparthoz közeli hegyekben elszórtan rengeteg “trail”-t alakítottak ki, amelyeket saját erőből aszfalton feltekerve érhetünk el vagy pedig az erre szakosodott szállító kisbuszokkal, amelyek gyors körökben viszik fel a bringásokat. Így a hosszadalmas, monoton aszfaltos mászások helyet az idő nagy részét az erdőben tudjuk eltölteni.

A finale-i ösvények valahol a klasszikus felvonóhoz kötött bikeparkok épített nyomai és a “túrázós”, felfedezős (szakszóval: “backcountry”) gyalogösvényei között helyezkednek el. Régi római kori gyalogutak, természetes vízmosások vannak átalakítva, de nincsenek kipucolva, mint a bikeparkok széles “flow” lejtői, viszont a tudatos tervezésnek köszönhetően sokkal változatosabbak, és élvezetesebbek mint az itthonról ismerős gyalogutak.  Az ösvények jellege széles skálán mozog, a szintben kanyargós, erdei nyomoktól kezdve a meredek, nagy sziklás "déhá" pályáig mindenféle van. Ami közös bennük, hogy rendkívül szabdaltak, folyamatosan és intenzíven teszik próbára kerékpár tudásunk minden elemét. A sziklák, kanyarok, letörések, vályúk, hirtelen feltekerések vagy majdnem függőleges falakon való legurulások sűrűn követik egymást, komplex feladványt adva. Ami számomra igazán nehézzé tette, hogy itt nem lehet lazsálni egy percre sem: a pályák hosszúak és tömények, az akadályok sűrűsége miatt folyamatosan szűk helyeken kell "átfűzni" a biciklit. Nem lehet lazára venni, és kicsit lassabban menni ha az ember éppen fáradt, folyamatosan tartani kell egy kontrollált tempót, különben nem lesz meg a lendület és könnyen elakadsz a sok kőben, sziklában, hirtelen jött emelkedőn, stb. Ha túl gyorsan mész akkor kockáztatod, hogy már kis esésnél is nagyon megütöd magad (és a bringát) egy sziklán. Számomra ez az intenzitás új volt, több nap után elsősorban mentálisan fárasztott le semmint fizikailag. Ezzel együtt rendkívül izgalmas és élvezetes mindegyik ösvény, csak bírja az ember. :)

A túra 8 napos volt, ebből két nap az utazással ment el (12 óra az út kocsival), a többi hat napot lényegében végigbringáztuk, változó létszámmal. Aki elfáradt, hamarabb hazament, de voltak akik az estéket is meghajtották kis bulizással, és másnap később csatlakoztak.

Az első nap mélyvíz volt: elég magasra mentünk fel a hegyekben, ahol még bőven hó volt a korábbi napokról. Bár az erdő széléről látszott, hogy a terep sífutásra inkább alkalmas mint bringázásra, jószerencsénkben bízva és fellelkesülve, hogy az itthon végigszenvedett téli hónapok után végre bringára pattanhassunk, nekiindultunk az erdőnek. Ezután egy másfél órás tolás következett, lábszár középig, néhol térdig érő mély hóban. Ez kellemesen lefárasztott mindenkit és átáztatta a cipőnket, hogy aztán a nap maradék felében már alacsonyabbra érve a hegyen csúszós sárban bringázzunk, nyakig mocskosan. Itt rögtön kiderült, hogy számomra a terep nehéz és minden tudásomra szükség van, hogy abszolváljam az egyes szakaszokat, illetve így is akadt bőven rész, ahol le kellett toljam.

Szerencsére másnap kisütött a nap és végig maradt a száraz, meleg idő. A napi menetrend is lazább lett; korábbiakból tanulva, inkább a tengerhez közeli traileket próbálgattuk, amelyek szárazak voltak. Legtöbbje rendkívül sziklás, poros, laza köves volt. Többször mentünk le ugyanazokon a helyeken, ami unalmasnak tűnhet, azonban az ösvények nehézsége miatt szükség volt erre, hogy kicsit begyakoroljuk az egyes részeket, és onnantól kezdve lendületesebb tudjunk rajta áthaladni. Buszos felszállításnak köszönhetően viszonylag gyorsan tudtuk pörgetni a köröket, nap végén pedig általában hazatekertünk, hol egy hegyen keresztül beiktatva egy új ösvényt, vagy pedig a tengerparton. Így viszonylag kerek napokat tartottunk, és új, szebbnél szebb helyeket is felfedeztünk.

Amitől nagyon jó egy ilyen utazás, hogy a társaságban bőven akadtak rutinosabb bicajosok, akiket követve gyorsan lehetett fejlődni. Ahogy róttuk a köröket, egyre több és több elsőre teljesen lehetetlennek tűnő részen is biztonságosan legurultam, nem kis siker élményt érezve. 2-3 nap után úgy éreztem, hogy megszoktam a terepet és a tempót, bátrabban mentem bele ismeretlen szituációkba is, jobban felzárkózva  a többiekhez. Így is bőven akadtak részek, ahol le kellett toljam, de ott általában a társaság nagy része is megadta magát, kivéve tapasztalt túravezetőnket, aki bármilyen egzotikus szikla formáción le vagy fel tudott menni.

A hangulat végig vidám, viccelődős volt, ment az egymás ugratása. Azonban ahogy teltek a napok, mindenkin a fásultság és fáradság jelei kezdtek mutatkozni. Egyre több lett a sérülés, emberen és bringán egyaránt. Kisebb agyrázkódás, fájó váll, elhajlott kormány és fékkar, behorpadt váz, málló gumik jelezték, hogy ezt a terepet komolyan kell venni. Szerencsére senki nem sérült le komolyabban, de az utolsó napra igencsak megfogyatkozott a csapat. Én is csak ebédig bírtam, utána éreztem, hogy mentálisan teljesen szétestem és már nincs erőm újra összeszedni magam, mint azt a negyedik vagy ötödik napon még valahogy sikerült megtennem. Inkább visszamentem a szállásra pakolni és kicsit felfedezni a várost.

Összességében egy szuper jó túrán vagyok túl amelyen rengeteg tanultam, és gyönyörű helyeken járhattam egy jó társasággal körülvéve. Mondanám, hogy mindenkinek érdemes egyszer ellátogatnia Finale-ba, de ez nem így van; bár a tenger közelsége és a hegyek szépsége elsőre lenyűgöző lehet, a trailek nehézsége miatt csak megfelelő fizikai és technikai felkészültség mellett lehet biztonságosan és élvezetesen bringázni. Aki viszont szeretné magát fejleszteni a “gravity” vonalon, annak kötelező legalább egyszer ellátogatni az enduro otthonába.

img_20180307_130111782_hdr.jpg

 

 

Szólj hozzá