2016. sze 19.

Bringás nyaralás a Garda-tónál, mindenkinek!

írta: ddefekt09
Bringás nyaralás a Garda-tónál, mindenkinek!

Ha valaki megkérdezné, hogy érdemes-e a Garda-tóhoz utazni nyaralni, nehéz lenne nem akkorát bólintani, hogy az íróasztal adja a másikat. A hely erőssége, hogy gyakorlatilag bármilyen tudásszintű bringás számára életre szóló élményeket nyújt. Adott ugyanis egy Balatonnyi méretű tó, a tengerszint felett alig 70 méterrel; Budapesttől 8-9 óra autózásnyira. És adottak az ezt a tavat körbeölelő 2000 méteres hegyek, melyek sziklás falaikkal drámai módon szorítják maguk alá a kristálytiszta kék vizet.

20160831_143423_large.jpg

Az igazi arcok itt korán kezdik a napot. Reggelente harcias szellők cikáznak a tó felett, így hatalmas szörf és kite élet bontakozik ki már kicsivel napfelkelte után. Délelőttre a szél alábbhagy. Ilyenkor lehet elindulni bringával felfedezni a környéket.

20160829_191636_large.jpg

Mi ottjártunkkor 4 különböző túrát csináltunk meg. Mind a négy különböző profilú túra volt, különböző tudású és érdeklődésű látogatóknak. Ez ugyanis a hely erőssége. Ha a kalandvágy megvan, akkor minden mást már helyben megkaphatunk. Remek térképek, elsőosztályú kölcsönözhető bringák, kijelzett útvonalak, adrenalinnal befűtött ösvények várnak mindenkit. És persze elképesztő magashegyi környezet, mely évszázados településekkel van teleszórva az egész környéken. A csodás, mindenhol kapható vékony tésztás pizzát említettem már? 

Az első túránk Campo nevű szellemvárosba vezetett, a tó keleti oldalában. A parton húzódó főútvonallal párhuzamosan vezet egy kövekkel kirakott, többszáz éve használatban levő ösvény, mely egykoron a Veronába északról haladó zarándok és kereskedelmi útvonal volt. Ezen az úton fekszik a középkor egyik helyileg jelentős városa, Campo di Brenzone.

campo-di-brenzone-photo-tiziano-cristofoli.jpg

Mi Campagnola község sportpályája mellett találtuk meg a dél felé haladó irányt, ami felváltva volt kövekkel kirakott "mule track" és enyhén murvás kis út. Voltak aszfaltozott szakaszok is, illetve helyenként füves egynyomtáv. Összeségében az elején kellett csak nagyobbat mászni, utána főleg szintben haladtunk; egész addig, míg egyszercsak meg nem érkeztünk az immáron csak két család által lakott, nehéz kövekből épített egykori városkába.

20160828_151517_large.jpg

Bár egy klasszikus értelemben vett szellem településről volt szó, de működő kávézójával és egy kiállító teremmel inkább barátságos volt a hangulat a hegyoldalba épített házak között. Itt kis pihenőt tartottunk, majd tovább indultunk dél felé. Itt már kifejezetten köves úton kellett haladni időnként, de csak nagyjából fél órát.

20160828_160729_large.jpg

Ekkor Castelletto település fölé értünk, ahonnan egy gyors gurulással hamarosan máris a tó partján találhatja magát bárki, akinek elég volt 260 méter mászás erre a napra. Aki viszont még kicsi feszegetné a határokat, az balra folrdulva az aszfalt úton pár kilométer és 250 méter további szint megmászása után egyszercsak egy térképen is jelzett, bringával abszolválható ösvény tetején találhatja magát. Itt a tó felé fordulva aztán megdolgoztathatóak a teleszkópok rendesen. A cscsemőfejnyi kövekkel kirakott, meredek úton csak folyamatos fékezés mellett, eszeveszett rázkódás közepette lehet ereszkedni. Mire az ember a feléhez ér, már a végét várja, ami nem sokára el is jött: alig negyed óra múlva már a tó partján bámultam a vizet; a bölcsen még korábban az aszfalton leguruló útitársnőm mellett. 

20160828_161317_large.jpg

Ez a túra összeségében remek mountain bike lehetség azok számára, akik még csak ismerekednek a terepezéssel. Az off road részek többnyire szintben mennek, és a táv is nagyon kompakt, mely pár óra alatt teljesíthető. Az útvonal erőssége pedig maga a célja: a kulturálisan kuriózum középkori település, ami miatt nem öncélú sportoskodás ez a program, hanem igazi, aktív nyaralás.  

 

Szólj hozzá