Bár neve alapján könnyű valami ijesztő dologra gondolni, a Dachsteinrunde akár egy családi mountain bike program is lehet, ha valaki a könnyebb variánson akarja körbejárni a hegyet.
Persze csak olyan családoknak ajánlott, akiket nem zavar pár hosszabb emelkedő, és az alpesi környezetben jellemző másik akadály: a pár naponta újra meg újra előkerülő jó barát, az eső.

Mi Bad Aussee településen kezdtük a karikát, szinte azonnal meredeken másztunk felfelé egy sóderúton, egyenesen az ezer méter feletti méteres magasságba. Az útnak már ezen a szakaszán feltűnt, hogy bizony rengetegen járják körbe a hegyet nyélen. A 15 és 75 év közötti korosztály teljes spektruma megtalálható volt, és mindössze egyetlen közös vonása volt a rengeteg bringásnak: a millió forintos kerékpárok, amikkel elindultak. Nagyjából persze feleslegesen: a túra teljes egészében sóder utakon halad, ahol a teleszkópok nem sokat érnek. Én mindenesetre sajnáltam, hogy nem a merev bringával jöttem.

Az első napi mászás alpesi erdőn keresztül vezetett fel egy 1500 méteren elterülő farmra. A farm igazi turistaparadicsom volt, ahogy szétterült a magaslati mezőn. Volt bár, étterem és szobák is, de mi inkább tovább gurultunk, a túra legnagyobb meglepetéseinek egyike felé. Ahogy elhagytuk a hágót, hamarosan aszfaltra váltott a sóder, és egyik pillanatról a másikra kétoldalt sziklafalakkal övezett mély szurdokvölgyön csapattuk lefelé.

Innen már csak a szállásig kellett eltekerni.

A második nap kevésbé volt sikeres, hiszen gyakorlatilag esőben haladtunk végig. Emiatt az utat is leegyszerűsítettük, kihagytunk pár érdekesnek ígérkező szakaszt. Az út itt haladt a Dachstein falához a legközelebb, végig a déli oldalon. Minden valószínűség szerint lenyűgöző tájakon – ezt már csak egy következő alkalommal fogjuk megtudni, ha addigra eloszlanak a felhők.

A harmadik napon elhagytuk a fő iránynak számító kék/piros jelzést, és a haladóknak szánt feketén folytattuk az utat. Először még csak elemelkedtünk a kedvenc alpesi legelős tájtól egy meredek aszfaltozott szerpentinen, majd egyszer csak 1500 méter magasan találtuk magunkat sípályák tetején, immáron a Dachstein északi oldalán. Itt meredek sóderes lejtőzésbe kezdtünk, aminek a végén már ténylegesen egy sípályán szántottunk lefelé vadul. Majd rövid aszfaltozott mászás után megérkeztünk a Gosausee-hez, egy türkizkék hegyi tóhoz, amit teljesen körülölelnek a sziklás hegyoldalak. Innen újra meredek mászásba fogtunk, továbbra is sóderen. Ezen a napon már a második 1000 méter körüli szintemelkedésnek feszültünk neki, aminek a végén egy érdekes szikla szoros várt minket, amiben kicsit lejjebb még egy vízesés is akadt. Mire felértünk már alaposan ki voltunk fáradva, jól esett egy nagyot gurulni –sajnos aszfalton- Hallstat-ba.

A negyedik napon már csak Bad Aussee-be kellett visszaérni, ami közúton alig 20 kilométerre volt az előző napi célállomástól. Mi azonban inkább a hegyeken keresztül akartunk eljutni ide. Jó döntés volt, mert első alkalommal a 3 eddigi nap alatt végre ösvényen is haladhattunk. Sajnos inkább felfelé, mint lefelé, de egy kis élmény a lejtőzésre is maradt, ami alatt többször is teljes egészében láthattuk a Dachstein masszívumát.  A túra vége furcsa karikákat tett, immáron lakott területeket érintve. Ahogy ezeken áthaladtunk, már csak egy dologra tudtunk gondolni: hogy hamarosan mekkorát fogunk csobbanni az autóhoz közeli Grundlsee-ben. 

Akit a túra technikai részletei is érdekelnek, annak hasznos infó lehet, hogy hátizsákkal csináltuk végig a négy napot, minden alkalommal falvakban ettünk és aludtunk. Próbáltunk kevés cuccot magunkkal vinni, de azért a negyedik nap végére már igencsak éreztük a hátunkat. Aki bírja pénztárcával, annak nem kell kitennie magát ennek, hiszen számtalan iroda kínál kisérő autós, szervezett utakat. Mi azonban inkább a "cross-alp stílust" választottuk, és ezt még a nehezebb útvonalon bringázva sem bántuk meg.

A túra teljes hossza nagyjából 180 km, ami alatt mintegy 4800 méter szintemelkedést tettünk meg. 

Képek: ZAUMATOR 

Disclaimer: a GPS útvonal kissé hiányos, de a lényeg látszik