Úri bringás körökben egyre többször hallani a csehországi Nové Mesto nevét. A cseh-német-lengyel hármas határ melletti település egykor bizonyosan szebb napokat láthatott. Hatalmas üres lakó- és ipari épületek sorjáznak szerte-szét a környező falvakban. Valami isteni szikra viszont lángra gyúlhatott párak fejében: úgy döntöttek, hogy a mountain bike turizmussal próbálják visszahelyezni a térképre ezt a három ország közé ékelődött kis régiót. A gondolatot tett követett, és ma már 80 kilométer kiépített ösvényhálózat várja a tekergésekre fogékony ideutazókat. Akikből van is jó pár: mint valami sípályán, úgy gyülekeznek a bringások a hütték körül, és kergetik egymást a keményre döngölt, kanyargós útvonalakon. Szintén a síelők világát idézi a három különböző szintű útvonal (kék-piros-fekete), és a mindent átható, adrenalinban oldódó jókedv.

Az első napon egy rövidebb kék-piros kombináción mentünk végig. Erre a három órás karikára még pont volt idő a korai reggeli pesti indulás után is.  A mesterségesen szárazon tartott ösvények kitartóan hullámvasutaztak alattunk, amint elértük a jelzett szakaszt a házunkból. 

Szinte észrevehetetlen, ahogy szinteket nyeri az ember. Azzal a lendülettel kapaszkodik fel minden kis huplira, amivel az előző lejtőt teljesítette. Mintegy órányi kanyargás után értünk le a pályarendszer központjába.Itt minden volt, ami egy bringás hétvégén szükséges lehet: szerviz, bringamosó, kemping, étterem-kocsma, és egy cuki kis tavacska. Külön megemlítendő a kölcsönző: nem csak, hogy sisakkal, meg pedállal is ellátják itt azokat, akik enélkül jöttek, de gyönyörű Orange és Genesis acél trail bringákkal is kényeztetik a látogatókat. 

A második napon egy hosszabb távra indultunk, a "fekete" pályára. Itt sem csalódtunk. Valamivel technikásabb volt ugyan az útvonalvezetés, de még mindig jól teljesíthető.

Ezen a napon már a szint is szépen hízott a lábunkban. Bár megint nem volt nagyon feltűnő, de 1000 méter feletti számot mutatott a tracker, mire a jól megérdemelt sörökre ráfordultunk késő délután. 

Ezután, a harmadik napon pedig stílusváltás következett, és átmentünk Cross Country üzemmódba: feltekertünk a közeli fennsík legmagasabb pontján fekvő kilátóhoz.

Az út vegyesen vitt aszfalton és murván, majd lefelé jutott egy kevés ösvény is. Jutalomként pedig ismét a pályarendszer egyik izgalmas szegmensén gurultunk vissza a szálláshoz. 

Másnap reggel meg már nem volt más hátra, mint Budapest felé venni az irányt. Bár több, mint 5 óra autózás volt még hátra, de senki nem vonta kétségbe, hogy kétszer ennyi utazást is megért volna ez a hétvége.