Az Ardennek mindenki számára ismerősen csengő név, bár talán elsőre nem a pezsgő mountain bike élet jut az emberek eszébe. Pedig akár juthatna is: a 4-500 méter magas hegyek között húsznál is több kijelölt monti útvonal kanyarog az erdőben. Jellegzetességük, hogy a hegységet átszelő mély folyóvölgyből kell azonnal felkapaszkodni a tágas fennsíkra; illetve hogy nem nehéz az egykori súlyos harcok nyomaira vagy emlékműveire bukkanni itt-ott. Maga a táj igen kétarcú: a folyóvölgy városkái idilli képet festenek, míg az erdő sűrű és komor képet mutatott a ködös, esős időben. 

1. nap

Az utunkat Revin nevű községben kezdtük. A folyó itt hatalmas kanyarokat ír a széles, sziklás támfalak között. Sok régies, szellős udvarház között, ez egyik aljában, egy kis turisztikai iroda áll, mellette egy bringakölcsönzőnek látszó műhely.

Az irodában egy fiatal francia lányt találtunk, tőle szereztünk bringás térképet. Egy szót nem tudott angolul, de ezen nem nagyon akartunk fennakadni: a meteorológiai előrejelzés szerint pár óránk lehetett csak egy komolyabb esőig.
A montis térképen piros, zöld és kék vonalakkal jelezték nehézség szerint az útvonalakat. Két "fekete" volt köztük. Gondoltuk erre a rövid napra kettő közül a rövidebb kör fog beleférni. Átkeltünk a hídon, és azonnal meredeken elindultunk felfelé.

Nagyjából 2-300 méter szintkülönbséget gyűrtünk le.

Először ösvényen haladtunk, majd kövecses földúton, mígnem egy ködfoltos mezőre értünk. Innen újra földút, majd meredek, élvezetes singletrack következett, és máris ott voltunk a kiinduló állomásunkon.  A bringákat a szemerkélő esőben visszapakoltuk a kocsiba, és átautóztunk a völgy egy távolabbi pontjára, hogy elfoglaljuk a szállásunkat. (Faliéres útvonal, 17 km, 460m szint)

2. nap

Miután egész délelőtt esett az eső, csak dél körül indultunk el a hosszabbik "fekete" utat végigjárni. Az előző napinál jobb idő lett hamarosan, és tájban, látnivalókban is gazdagabb túrát tettünk. Hasonlóan az előző naphoz, meredek mászással kapaszkodtunk ki a folyóvölgyből, majd dózerutakon haladtuk. Előbb még érintettünk egy kisebb települést (vagy nagyobb farmot), majd egy drámai világháborús emlékműbe ütköztünk, ami a helyi ellenállók vesztességeire emlékeztette az erdőjárókat. Tovább tekertünk a dózerutak kusza hálózatán, míg egyszer csak nem találtuk magunkat a francia-belga határon álló, lenyűgöző architektúrájú millenniumi kilátótornyánál. A hatalmas homokórára emlékeztető torony különböző szintjein a környék híres embereit és híres/hírhedt eseményeit bemutató kiállítás volt, illetve körbejárathattuk a tekintetünket a végtelen ardenneki erdőkön. 

Kis pihenő után elkezdtünk visszaereszkedni a folyóvölgybe, egész pontosan Thilay településre. Innen a folyó egyik csöndes oldalágában, továbbra is sziklás támfalak tövében kapaszkodtunk vissza a dombok közé. Mintegy fél óra utána egy hágóba értünk, majd leszáguldottunk a szállodáig, ahol parkoltunk. 

Talán a vérmesebb terep bringások jogosan kérdezhetnék hogy mit nyújt vajon ez a hely, amiért érdemes ennyit utazni? A válasz, hogy voltaképpen nem sokat. Nincsenek hosszú meredek szakaszok, kevés a technikás ösvény. A legmagasabb pont is csak 503 méter. Viszont figyelembe kell venni, hogy Belgium és Hollandia teljesen síkvidék, és onnan nézve ez a legközelebbi hely, ahol legalább (épphogy) középhegységi környezetben lehet bringázni. Ezen felül, a történelmi vonatkozások miatt, még egy különleges hangulat is átjárja az egész hely szellemét. Akinek több ideje van, alaposabban is körbejárhatja az egykori bunkereket, és emlékezhet a véres XX. századra. Ha ennél valami könnyedebb szórakozásra vágyik bárki, akkor végigmehet a mintaszerűen kijelölt MTB útvonalak sokaságán; illetve a belga-francia határon egyszerre élvezheti a különleges sajtokat és a különleges söröket. (La Croix Scaille útvonal, 43 km, 650 szint)

A területről több infó itt: